Hogyan lehet rackszekrényben elhelyezni egy Mac Prót?

A 2013 októberében bemutatott, henger alakú Mac Pro, az Apple workstationje alapvetően nem szervernek készült. A gyártó is egyértelműen állította ezt azzal, hogy nem kommunikálta többé a Mac Pro szerverként való használatának előnyeit, ahogy tette a korábbi Mac Próval.

A cupertinói cég termékpalettájában tehát – az Xserve és a korábbi, álló házas Mac Pro megszüntetésével – már kizárólag a Mac mini Server marad hivatalos opcióként azoknak, akik OS X környezetből futtatták volna a webes szolgáltatásokat. Az viszont sok esetben kevés lehet.

Így aztán sokan továbbra is kitartanak amellett, hogy a dupla dedikált grafikus kártyával szerelt, henger alakú gép tökéletes optimális lehet szervercélokra is. A Rackforesthez is így került egy Mac Pro, a megbízó hoszting szolgáltatást rendelt, így aztán ott álltunk a szerverteremben, és ki kellett találnunk, hogyan rögzítsük a gépet.

Az elhelyezés iránya nem kérdés: a Mac Pro ventilátorai alul szívják be a levegőt, és felfelé fújják ki. Ahhoz tehát, hogy a hűtés optimális legyen, a gép talpát kell a rackszekrény front oldala felé irányítani, hogy a meleg levegő hátul hagyja el az egységet. Azt kell tehát megoldani, hogy a henger ne guruljon el, hanem stabilan tartsa magát – akkor is, ha esetlegesen egy kisebb földrengést kell átvészelnie.

Következzen tehát – hivatalos, Apple által támogatott megoldás híján – a barkácsmegoldás arra, hogyan lehet rögzíteni Mac Prót egy rackszekrényben, néhány ezer forintos költséggel.

Hozzávalók:

 

  • vékony Hungarocell fólia összetekerve
  • rögzítésnek három darab, méretre vágott bútorlap (24 x 40 centiméter)
  • purhab
  • papír

 

Összeszerelés:

1. A képen látható módon összecsavarozzuk a bútorlapokat. Fontos, hogy a két oldalsó fal közötti belső távolság legalább 20 centiméter legyen, hiszen a Mac Pro átmérője 16,76 centiméter, és kétoldalt még kell hagyni egy-két centimétert, hogy stabil foglalatot kapjunk.

2. Béleljük ki papírral a belső oldalakat


3. A Hungarocell fóliát tekerjük össze úgy, hogy a külső átmérő 16,76 centiméter legyen (mint a Mac Pro)


4. Próbáljuk össze a két darabot, a tekercsnek lötyögnie kell, nem lehet szoros


5. Fújjunk purhabot bőséggel a rekesz aljára


6. Helyezzük be, középre a tekercset (kétoldalt maradjon egy-két centiméter)


7. Szilárdulás után szikével vágjuk körbe a formát: oldalt a papír akadályozza meg, hogy a fa és a purhab összeragadjon, felülről pedig a fólia egy rétege fedi le a formánkat


8. Az így kapott forma akár két Mac Pro elhelyezésére is alkalmas, vágjuk ketté, és helyezzük be a tálcára, és ragasszuk le (mi hobbiragasztót használtunk erre a célra)


9. Helyezzük be a szekrénybe a művünket. A Mac Próhoz egy display port – analóg VGA adaptert illesztettünk, valamint egy Lantronix Spider IP konzolt, amivel a legtöbb funkció elérhető.

server lightserver light