Blog

23
Már
2017

Többször írtunk már évtizedekig probléma nélkül működő számítógépekről, szerverekről. Találkoztunk már a blogon 15 év után életre keltett gopher szerverrel, és egy 24 éve kizárólag tervezett leállásokkal büszkélkedő Stratusszal. Akad néhány eszköz a világban, amiket a számítástechnika hajnalán kapcsolták be, és azóta is megállás nélkül teszik a dolgukat, miközben néhány éves szervereket épp.

Tovább
08
Már
2017

Múlt héten az Amazon szervereinek egy része leállt. Sokan a hír hallatán azt gondolhatták, hogy egy tőlünk távol működő cég egy ideig nem tudott online értékesíteni, nagy kaland. Csakhogy a hiba a Simple Storage Solution (S3) cloud szervereket érintette, így egymástól egészen távoli helyeken jelentkezett a probléma. Leállt például a Medium, a Business Insider,.

Tovább
28
feb
2017

Néha - nagyon ritkán - találkozhatunk ezzel a jelenséggel. Amikor valami pontosan úgy működik, ahogyan kell. Ahogyan megtervezték. Ahogy a tulajdonosa elképzelte. Mint az a szerver, ami 24 éve teszi a dolgát, és sohasem kellett leállítani meghibásodás vagy olyan esemény miatt, amivel nem tudott megbirkózni. Hardvercsere miatt is ritkán: néha ugyan tettek bele egy új.

Tovább
14
feb
2017

A System76 nevű denveri cég laptopokat, számítógépeket és szervereket gyárt, amik különlegessége, hogy kizárólag open source szoftverekkel kérhetők, így operációs rendszerként kizárólag Ubuntu választható a vasakhoz. Az Ibex Pro pedig a cég legújabb szervere, aminek a kimaxolt változata leszakítja a hajat a fejedről.  Kezdjük ott, hogy a legújabb, 22 magos Intel Xeon E5 E5-2699v4 ketyeg benne, pontosabban.

Tovább
01
feb
2017

Különös hírek keringenek a cégről, aminek prémium termékei ugyanúgy kínai gyárakban készülnek el, mint az alacsony árréssel dolgozó versenytársak olcsóbb készülékei. A cég ugyanis az arizonai Mesa-beli gyárában kért engedélyt újabb típusú eszközök gyártására a megfelelő kormányzati hivataltól. A cég rack-szekrényeket szeretne gyártani az USA-ban. Mindez azért is érdekes, mert az Apple 2011-ben beszüntette az 1U.

Tovább
18
jan
2017

A szerver CPU-k piaca egyetlen tényező miatt unalmas: az Intel 99%-nál is nagyobb részesedése megingathatatlannak tűnik. Az elmúlt években voltak ugyan az egyeduralom megdöntését jósló kijelentések, de ezek leginkább csak kijelentések maradtak. Nagyon erős tényezőként kell megjelenni ezen a piacon ahhoz, hogy az egyre bővülő, biztos és ismert megoldásokra, alacsony fogyasztású, de hatékony, high-end technológiákra.

Tovább
05
dec
2016

Megvan az a jelenet, amikor a hacker fog egy laptopot, kinyitja, és két perc alatt iszonyatosan fontos szerverek leállását okozza? (Hogy aztán Tom Cruise vagy más akcióhős belógjon valami terembe, és ellopja a rejtett adatokat meg ilyesmi?) És az megvan, amikor ugyanez a hacker odamegy egy laptoppal egy épülethez, kattint kettőt, és az épület hamarosan egy.

Tovább
11
nov
2016

Még sohasem volt olyan elnökválasztás, aminél ennyire előtérbe került az informatika. A küzdelem szinte minden mozzanatában tartalmazott valamilyen digitális utalást, olyannyira, hogy ha az elmúlt hónapokban a "server" szóra kerestünk a Google hírek között, az első találatok között is a választásokról olvashattunk. Pedig talán nincs két ilyen egymástól távol eső világ, mint az Ovális Iroda.

Tovább
07
okt
2016

Minden szerver nagy reményekkel vág neki az életnek. Az első bekapcsolás előtt mindegyikkel kapcsolatban elvárás a hibátlan működés, alacsony energiafogyasztás - persze az adott kortól függ, mit nevezünk alacsonynak -, és persze egy termék vagy szolgáltatáscsomag keresletének fellendítése, a tulajdonos gazdaggá tétele. Aztán múlnak az évek. A nagy terv vagy bejött, vagy nem. A szerver öregszik,.

Tovább
26
Sze
2016

2016 kétségkívül nem a szerverpiac legjobb éve. Már zsinórban a második negyedév eladásai csökkennek az előző évi eredményekhez képest, a Gartner és az IDC számai alapján egyaránt. Oké, nem nagy az esés, 1% alatti, ráadásul a szerverek számában növekedés volt. Mégis: a cloud-őrület folyamatos növekedése ellenére mintha picit megtorpant volna a piac. Éppen ezért érdekes.

Tovább