A mikroszerverek támadása

Teljesítménysűrűség. Egy szerverterem esetében ez a szám mutatja meg, hogy az adott térbe mennyi számítási kapacitást tudnak belezsúfolni. Természetesen ez a szám világszerte, minden szerver hoszting, szerverbérlés, cloud szolgáltatást nyújtó cég esetében egyre nő, köszönhetően a mikroszervereknek.

Egyre kisebb helyen, egyre kevesebbet fogyasztó eszközeink vannak, miközben az infrastruktúra világszerte egyre hatalmasabb és komplexebb. Gigászi adatközpontok létesülnek, amiket egyre inkább mikroszerverekkel tömnek meg. A mikroszerver piac a legfrissebb felmérések szerint 2016-ig 63 százalékkal nő majd. 2018-ra a mikroszerverekbe való chipek iránti kereslet egy 3,1 milliárd dolláros üzletet jelent majd annak, aki le tudja fölözni az igényeket.

És a dolgok mai állása szerint ez az Intel lesz.

Az április elején tartott World Hosting Day 2014 rendezvényen a mikroszerverek témakörben az Intel vitte a pálmát. Két befutójuk van a posztra, a Rackforestnél is alkalmazott alacsony fogyasztású Xeonok és az Atom C2000 család. Már több mint két éve, hogy elkezdtek pusmogni az “Avoton” kódnevű Atom-projektről, ami végül értékelhető szerverprocesszorokat kezdett szállítani. Mára az Intel örömmel jelenti be, amikor csak tudja, hogy az új ügyfelek egy része már erre esküszik. A World Hosting Daynek legalábbis ez volt egy nagy tanulsága.

mikroszerverek-rackforest-02

Közben pedig nehéz nem észrevenni, hogy az Intel retorikája megváltozott a mikroszervekkel kapcsolatban. A korábban lesajnált piac most olyan növekedési ütemben van, hogy a chipgyártó is beindult. Láthatóan el szeretné foglalni a legjobb helyeket, míg a versenytársak odaérnek. És versenytársak alatt az ARM-architektúrákat értem, bár mint egy korábbi posztban már említettem, a fölény egyelőre nem kétséges.

Viszont azzal, hogy az Intel elkezdi alulról megtámogatni, felkarolni a mikroszerver piacot, a versenytársaknak is segít. Ahogy az Atomból szerverchip lett, úgy terjedhet el az ARM architektúra is a szervertermekben, ha eljön az idő. Sok lúd disznót győz alapon lehet nekifutni az Intelnek, és a gyártók meg is próbálják majd.

A döntés természetesen a szerverhoszting – szerverbérlést kínáló szolgáltatók, valamint a cloud mammutok kezében van, akik racionális alapon húznak egyik vagy másik irányba. Persze a marketing is fontos szerepet kap, így a “Powered by Intel” kampány hatása sem elhanyagolható. Ami korábban a laptopokon, matricaként virított, ma már a felhőalapú szolgáltatók online felületein látható: az adott szoftvert bizony a Santa Clara-i cég chipje hajtja. Így mutatja meg az Intel, hogy mennyi helyen van már jelen, és mennyire sikeresek a Xeon E3 és az Atom C2000 chipjei.

Az előnyük egyelőre megkérdőjelezhetetlen.

Forrás:

www.intel.com
www.semiaccurate.com
www.datacenterdynamics.com
www.itbusinessedge.com
www.cnet.com

programmingserver hosting